Alb√©rlet k√∂rk√©p di√°koknak Budapesten, minŇĎs√©gi lakhat√°s 100 ezer alatt

Budapesten di√°koknak sem k√∂nnyŇĪ alb√©rletet keresni, t√ľrelem √©s idŇĎ kell hozz√°. Sokan r√°ad√°sul, √©rthetŇĎ m√≥don, az olcs√≥ alb√©rletet r√©szes√≠tik elŇĎnyben, hiszen az anyagi lehetŇĎs√©geik erŇĎsen korl√°tozottak.

Milyen jellemzŇĎi fontosak az alb√©rletnek egy di√°k sz√°m√°ra?

international student budapest propertyEgy di√°k sz√°m√°ra fontos, hogy k√∂zel legyen az alb√©rlet az egyetemhez, fŇĎiskol√°hoz, ez√©rt fŇĎleg azon a k√∂rny√©ken keresnek lak√°sokat. Az egyetemek t√©rs√©g√©ben el√©gg√© vegyes a k√≠n√°lat ny√°ron, amikor a di√°kok igyekeznek alb√©rletet tal√°lni.

A minŇĎs√©gi lakhat√°s a di√°kok sz√°m√°ra fiatalos, sz√©pen kialak√≠tott lak√°sokat jelent. Nem k√∂nnyŇĪ megtal√°lni a megfelelŇĎt, 100 ezer forint alatt pedig a dr√°gul√≥ alb√©rletek miatt nem nagyon akad eg√©sz lak√°s.

Úgy éri meg leginkább, hogyha egy nagyobb lakást bérelnek ki ketten, vagy hárman, és elosztják a költségeket, akkor viszont szépen ki lehet jönni 100 ezer alatt, vagy már eleve szobát vesznek ki.

Vannak olyan di√°kok is, akik eleve lak√≥t√°rsat keresnek, 60-70 ezer forint k√∂rny√©k√©n rezsivel egy√ľtt

Nagyon változatos, és kiszámíthatatlanok az árak, keresni kell, és ki kell fogni, de akad jó áron szép szoba is, kiváltképpen az alberletbudapest kiadó szoba kínálatából választva.

Aki azonban nem szeretne lak√≥t√°rsat, kicsit jobban bele kell √°snia az alb√©rletkeres√©sbe, √©s √©rdemes az egyetemektŇĎl t√°volabb is keresni Budapesten. Ma m√°r a k√∂z√∂ss√©gi h√°l√≥n, √©s a neten is lehet keresni, √©s az ingatlanirod√°k h√°tt√©rbe szorultak, √©ppen ez√©rt, ahhoz, hogy felvegy√©k a versenyt k√©nytelenek jobbn√°l jobb aj√°nlatokkal kecsegtetni.

Ennek k√∂sz√∂nhetŇĎ 10.000 forint alatti √∂sszegben ki kell fizetni egy regisztr√°ci√≥s d√≠jat, ami persze ingatlaniroda szerint v√°ltoz√≥, √©s ŇĎk seg√≠tenek megtal√°lni a nek√ľnk megfelelŇĎ alb√©rletet.

A k√ľlsŇĎbb ker√ľletekben tal√°lni fŇĎleg 100 ezer forint alatti lak√°sokat

Van, amelyikn√©l el√©g olcs√≥ a rezsi, hiszen mondjuk, egy ig√©nyes panellak√°st m√°r k√∂rbe fŇĪtenek a szomsz√©dok ugyan√ļgy, mint az √ļjabb t√≠pus√ļ h√°zakban, ez√©rt a rezsi eg√©sz kedvezŇĎ. A legt√∂bb 100ezer forint alatti lak√°st a k√ľlsŇĎ ker√ľletekben lehet megtal√°lni, gyakorta r√©mes t√∂megk√∂zleked√©ssel.

√Črdemesebb ilyenkor m√©gis lak√≥t√°rsat keresni egy belsŇĎbb ker√ľletben, mintsem ugyanannyi p√©nz√©rt olyan helyen √©lni, amihez k√©pest a kolesz m√°r n√©gycsillagos sz√°llod√°nak tŇĪnik.

Term√©szetesen di√°kk√©nt jobban van idŇĎnk k√∂r√ľln√©zni, √©rdemes, mert akad, egy-egy gy√∂ngyszem, csak ki kell fogni. Ha nem tal√°lunk egy megfelelŇĎ kis garzont, akkor m√©g mindig ott van az a lehetŇĎs√©g, hogy t√∂bben √∂sszefogva, minŇĎs√©gi lakhat√°st tudunk magunknak tal√°lni, az egyetem k√∂rny√©k√©n.

 

© Professional Premium Property Zrt. Minden jog fenntartva